Idézet a Felmérésből:
„Amíg nincs tulajdonon belül, nem veszik komolyan. Senkinek nem adnak az ölébe egy 200M támogatást, hogy nem birtokolja a pályázat tárgyát ”
Ismerős ez az érvelés, ez idáig egy embertől hallottam ezt és előzetesen köszönöm neki azt (ha ő írta) , hogy időt szánt rá, és ki töltötte a Felmérést.
Mint azt már az említett személlyel folytatott privát beszélgetéseink alatt jeleztem is, igaza van az említett véleménnyel bíró személynek. Legalábbis részben. Amíg nincs a tulajdonomban addig nem vesznek komolyan, de nem a tulajdonjog miatt, hanem mert egyéb hátrányos helyzet is fent áll ezzel kapcsolatban.
A tulajdonjog megszerzése, ingatlanvásárlás az elmúlt években a Támogatási Rendszer átalakításával megmaradt Felhivásokban rögzitett lehetőség. Pár éve a TOP keretében áltlam jogosan 100%-os támogatást biztosított a Kormány olyan turisztikai létesítményeknek, amelyek megfeleltek a felhívásoknak. Többek között ebben a Felhívásban elszámolható költségként szerepelt az ingatlanvásárlás is. Számos Pályázó akadt és számos ingatlan került megvásárlásra. Ezt követően a Kisfaludy Program Hitel Programmá alakult melynél szintén megmaradt az INGATLANVÁSÁRLÁS opció, mint elszámolható költség.
2018 végén személyesen egyeztettem a Kék Tó Üdülőfaluban az egyik résztvevő Bank térségi vezetőjével, és biztosított róla, hogy amennyiben a Támogatási Kérelmem pozitív elbírálást kap és a Magyar Turisztikai Ügynökség legalább 10%os Önerőt biztost (én 20%ot kértem), akkor nem látja okát a Kisfaludy Hitelprogramon keresztül a finanszírozásnak.
Ezt megelőzőleg a Magyar Turisztikai Ügynökség budapesti irodájában több órát töltöttem el "tárgyalással", ahol is pozitivan reagálva engedtek utamra, átvéve a Projekt Támogatási Kérelmével egybekötött anyagát. Nem volt olyan megjegyzés, miszerint nincs a tulajdonomban.
A Támogatási Kérelem ennek alapján el is lett készítve kettő részre bontva, mely azóta - frissítve az adatokat - beküldésre került olyan formában, mely a helyi országgyűlési képviselő által is javasolt.
Az elmúlt 30 évben számos Pályázat biztosított 50-100% os támogatást, melyben sokszor ingatlanvásárlás is szerepelt nem kis mértékben. Ez vitte előre a gazdaságot, ez lendítette fel egyes térségben az életszínvonalat.
A fenti kritikára további érvem az, hogy valós lenne a kritika, ha az ingatlan nem lenne eladó és a projekt kivitelezésére rá kellene vennem a tulajdonosokat az értékesítésre. Az ingatlan 11 éve nem üzemel és több mint 6 éve a tulajdonosok meghirdették eladásra. Tehát a Támogatás tulajdonjogi rendezésének feltétele akadálymentes.
Továbbá jelenlegi jogi és támogatási szabályozásoknak megfelelően nincs akadálya a Támogatás pozitív elbírálásának.
Arra pedig szeretnék egyetlen ÉSZREVÉTELT TENNI, hogy senkinek nem adnak 200 millió forintot ha nem birtokolja a pályázat tárgyát (igazolva a fenti állítást).
Az eddig pályázatokban a Felhívások során általános FELTÉTEL volt, hogy a Támogatás megítélése után, de a folyósítás előtt igazolja a tulajdonosi viszonyokat, mely akár bérleti jogviszony is vagy vásárlási előszerződés formájában is lehet. Az eddigi elutasítások indoka SOHA nem a tulajdonosi jogviszony volt, hanem az, hogy nem ILLESZKEDIK A Magyar Turisztikai Ügynökség CÉLJAI közé. Kérem mindenkit maga döntse el, hogy a Projektem miért nem illeszkedik a célok közé, vagy azt, hogy mely célok lehetnek azok amelyekbe nem illeszkedik.
Amennyiben egyetlen feltételként fogalmazzák meg a támogatás megítélésére, hogy az ingatlan jogviszonya az Igénylő és a Tulajdonosok között megállapodással igazolva legyen úgy azt készségesen elintézem. De akkor JOGOS KÉRÉS, hogy a Támogatást ezen feltétel teljesülése esetén ítéljék meg.
Haladás lenne egyébként ha már feltételeket szabnának a Támogatáshoz.